Teljes körű információ a mellnagyobbításról az Aesthetica szakértőitől Időpontkérés

A hegek elkerülhetetlen velejárói a mellnagyobbításnak. Az, hogy hogyan gyógyulnak sok mindentől függ, beleértve a bőrtípusodat, a heg méretét és elhelyezkedését, a dohányzást (ha dohányzol, nehezebben gyógyulnak a hegek) és az esetleges komplikációkat a műtét közben vagy után.

Ha a mellnagyobbítás mellett mellfelvarráson is átestél, több heged lesz és a gyógyulási folyamat is tovább fog tartami.

Meddig seb, mikortól heg?

A heg természetes velejárója a sebgyógyulási folyamatnak. Ha megsérülsz, a tested elkezd több kollagént termelni, ami sebet képez. Ezt a kollagéntermelést egy collagenase nevű enzim felügyeli. Ennek a két anyagnak az interakciója határozza meg a seb jellegét és kiterjedését. Ha túl sok a kollagén és kevés a collagenase, a kialakuló heg hipertrofiás lesz (vastag és kiemelkedő), de előfordulhat keloidos heg kialakulás is, amikor a heg pirosas, kiemelkedő és csomós. Egyesek hajlamosak ilyen hegek kialakulására, főleg azok, akiknek sötétebb a bőre.

A sebgyógyulás szakaszai a következőek:

  • Gyulladás – ez néhány hétig tart
  • Regressziós szakasz – ez néhány hónapig tart
  • Modellációs szakasz – végső szakasz

A három szakasz együtt körülbelül 1 évet vesz igénybe. Ez alatt az egy év alatt a seb folyamatosan halványul, sőt, teljesen eltűnhet. A három említett szakasz lezajlása után lehet a sebet hegnek nevezni.

Légy türelmes

A heggyógyulási folyamat sok időt vesz igénybe. A varrataid pár nap alatt összehúzódnak és kiszáradnak, a varr pedig 1 hét elteltével leesik. A heg szövetei különböző stádiumokon mennek keresztül, és a heg néhány hónapon keresztül vörös és kiemelkedő lehet. Ezt követően egyre halványabb lesz, és folyamatosan ellapul. A teljes folyamat körülbelül 1 évet vesz igénybe.

Védd a naptól

Tartsd magad távol a naptól a beavatkozást követő időszakban. A napfény hatására a heg elszíneződhet, ami csúnya és feltűnő heget eredményezhet. Az orvosok azt javasolják, hogy ha muszáj napon lenned, a műtét után 3-4 hónapig magas faktorszámú fényvédőt használj, hogy védd a heget a beavatkozás után. Kérd orvosod tanácsát ezzel kapcsolatban.

Ha nem vagy biztos a dolgodban, kérdezd plasztikai sebészed, hogy mit tehetsz annak érdekében, hogy a lehető legszebben gyógyuljanak a hegek.

Szilikon tartalmú krém segíthet, hogy a hegeid ellapuljanak és kivilágosodjanak, az egyéb készítményekkel kapcsolatban pedig fordulj orvosodhoz.

A hegek eltüntetésének és halványításának módszerei közé tartozik a hegkimetszés és a fagyasztással egybekötött injekciós kezelés, továbbá az IPL technikával végzett esztétikai korrekció is. Ha hegkorrekcióra van szükséged, a plasztikai sebésznek látnia kell, hogy a testeden lévő többi heg hogyan gyógyult, tudnia kell, hogy van-e keloid hajlamod, esetleg a családban van-e valaki másnak hajlama a keloid képződésre (hiszen a hajlam örökölhető).

Amennyiben orvosod véleménye szerint van mód az esztétikai probléma szebbé tételére, eldönti, hogy a hegkimetszés vagy a fagyasztással egybekötött injekciós kezelés a célravezetőbb a te esetedben. 

Injekciós kezelés

Ha orvosod az injekciós kezelés mellett döntött, először fagyasztásra kerül sor nitrogén segítségével, ami vérbőséget okoz. Ezt követően a kis mennyiségű szteroidot tartalmazó injekciót helyi érzéstelenítővel kombinálva adja be orvosod a kóros szövetekbe. A kezelés után 2-3 héttel az eredmény már látható. Gyakran egy kezeléssel is látványos eredmény érhető el, de az aktuális állapotnak megfelelően több kezelés is szóba jöhet.

A hegek sebészeti kimetszése

Ha orvosod úgy ítéli meg, hogy számodra a sebészeti kimetszés lesz célravezető, a heg nagyságától és jellegétől függően, lehet, hogy néhány szűrővizsgálaton részt kell venned: laborvizsgálat, EKG. Arról, hogy ezekre, illetve egyéb vizsgálatokra van-e szükséged, plasztikai sebészed vagy esztétikai tanácsadónőd ad felvilágosítást. Ha dohányzol, plasztikai sebészed arra fog kérni, hogy hagyd abba a plasztikai műtéted hegkorrekciód előtt legalább 1 héttel, mert a dohányzás gyengíti az immunrendszert, így lassítja a regenerálódást.

A hegkorrekcióra szinte minden esetben helyi érzéstelenítésben kerül sor, és körülbelül fél órát vesz igénybe. A hegkimetszés után egy speciális kötés kerül a sebre. A hegkorrekció után rövid megfigyelésre a kórházban tartunk, majd néhány óra elteltével – kísérővel – hazaengedünk. Szükség esetén 1 éjszakát kórházban kell maradnod.

A sebészeti hegkimetszés kockázatai

A hegkorrekció során kevés esetben fordul elő komplikáció, szövődmény. Bár fontos tudni, hogy mint minden sebészeti beavatkozás, a hegkorrekció is kockázattal jár, attól függetlenül, hogy évente több ezren esnek át problémamentesen hegkimetszésen és elégedettek az eredménnyel.
Azután, hogy plasztikai sebészeddel mindent átbeszéltetek, ismerteti veled az esetleges kockázatokat, komplikációkat, és a hegkorrekció utáni teendőket is. Ilyen kockázati tényező lehet az utóvérzés, gyulladás, feszülés, keloidos hegképződés, a bőr érzékenységének megváltozása.

A sebészeti hegkimetszés: eredmények

A hegkimetszés után közvetlenül egy speciális kötés kerül a műtött területre, melyre vigyáznod kell, hogy 10-14 napig ne érje víz! Varratszedésre kb. 10-14 nappal a beavatkozás után kerül sor. Ezután javasoljuk speciális, hegesedést segítő krémek használatát, illetve kérünk, hogy a műtött területet ne tedd ki közvetlen, erős napsütésnek, hiszen ez hátráltatja az esztétikus sebgyógyulást. Amennyiben plasztikai sebészed szükségesnek látja, speciális injekciós kezelést is javasolhat a műtétet követő időszakra!

Tudj meg többet a hegek kezeléséről!


Széchenyi 2020
Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben