Teljes körű információ a mellnagyobbításról az Aesthetica szakértőitől Időpontkérés

Sokaknak nem a kicsi, hanem a túl nagy mellek jelentenek problémát, hiszen fizikai panaszokat, például hátfájást okozhatnak a gerincre ható terhelés miatt. Ilyenkor a mellkisebbítés jelenthet megoldást, melynek segítségével csökkenthető a mell térfogata és az alakja is szebbé formálható.

Alkalmas vagy a mellkisebbítésre?

A fogyókúra előtt állóknak ennél az eljárásnál is javasolt kitűzni a beavatkozás optimális időpontját, hiszen a nagymértékű súlycsökkenés a mellek megereszkedéséhez vezethet. A mellkisebbítést a keblek által okozott egészségügyi problémák fennállása esetén, illetve szülés után célszerű elvégezni – természetesen a gyermekvállalás előtt szépülni vágyóknak is igénybe vehető a beavatkozás.

Az első lépés a személyes konzultáció a plasztikai sebésszel. Ennek alkalmával orvosod megállapítja alkalmas vagy-e a beavatkozásra. A konzultáció a megfelelő alkalom arra, hogy elmond plasztikai sebészednek, hogy milyen eredményt is szeretnél elérni a mellkisebbítéssel. Orvosod ez alapján el fogja tudni dönteni, hogy elvárásaid reálisak-e és, hogy elérhető az általad kívánt eredmény. Ha a beavatkozás mellett döntesz, orvosod instrukciókkal fog ellátni arra vonatkozóan, hogy mit csinálhatsz, és mit nem csinálhatsz a beavatkozás előtti hetekben és napokban. Megmutatja, hová fognak esni a vágások, megbeszélitek, hogy szükség van-e a mellbimbó és a bimbóudvar korrekciójára, és tájékoztat a műtét kockázatairól is.

Lehetséges szövődmények

Bár az esetek csupán kevés százalékában fordulnak elő, fontos tisztában lenni a lehetséges szövődményekkel, melyek természetesen kölcsönös odafigyeléssel (a páciens, sebész és altató orvos részéről) elkerülhetőek. Ezek a következőek:

  • Altatási szövődmények
  • Aszimmetria
  • Az érzékelés elvesztése
  • Hegesedés
  • Sebszétválás
  • Hematoma (a szövetek között kialakuló vérömleny)
  • Seroma (a vér savós részeinek felgyülemlése)
  • Gyulladás
  • Fertőzés
  • Utóvérzés
  • Keloidos sebképződés

Felkészülés a mellkisebbítésre

Mielőtt sor kerülne a mellplasztikára, több szűrővizsgálaton kell részt venned: laborvizsgálat, EKG, mell ultrahangos-, vagy mammográfiai vizsgálat, ez utóbbira általában 40 éves kor felett kerül sor. Arról, hogy egyéb vizsgálatokra van-e szükséged, plasztikai sebészed vagy esztétikai tanácsadónőd ad felvilágosítást. Ha dohányzol, plasztikai sebészed arra fog kérni, hogy a  műtéted előtt legalább 1 héttel hagyd abba, mert a dohányzás gyengíti az immunrendszert, így lassítja a regenerálódást.

A beavatkozás

A mellplasztikát – az esetleges komplikációk elkerülésének érdekében –  minden esetben biztonságos körülmények között, technikailag jól felszerelt műtőben végzik plasztikai sebészeink, intenzív ellátással egybe kötve. A mellkisebbítésre altatásban kerül sor, és kb. 2-2,5 órát vesz igénybe.

A mell korrekcióját a plasztikai sebész a szövetek egy részének eltávolításával és a felesleges bőr kimetszésével éri el. A mellkisebbítés során általában 3 helyen történik a vágás: a mellbimbóudvar körül, a mellbimbó aljától függőlegesen a mell alá, a harmadik vágás pedig vízszintesen a mell alatt helyezkedik el a mell természetes áthajlásánál, a mell alatti redőben (ezt nevezzük invert-T technikának). A beavatkozás alatt szükség lehet mellbimbó kisebbítésére is, melynek során a sebész kimetszi a felesleges bőrt.

A mellkisebbítés végén a mellekre rugalmas, szoros kötés kerül, másnap a kötést kompressziós melltartóra cseréli plasztikai sebészed, vagy a pozícionáló pánt és a melltartó a mellplasztika után rögtön kerül fel a mellekre. A speciális sportmelltartót 6 hétig kell viselned annak érdekében, hogy a műtétnél kialakított helyzetben rögzüljön a melled. A mellfelvarrást követően 1 éjszakát kell a kórházban töltened (a plasztikai sebész indokolt esetben meghosszabbíthatja). A mellplasztika után hegvonal marad a bőrön, néhány látható és nem látható helyen. A műtéti hegek az idő múlásával (általában egy év) fokozatosan halványodnak.

A mellkisebbítés után

Az, hogy milyen gyorsan fogsz felépülni a műtét után, egyéni adottságok függvénye. A melleid bedagadhatnak, és véraláfutás is előfordulhat. Az első napokban lehet, hogy kényelmetlenül fogod érezni magad. A rövid, mindennapos séta sokat segíthet a felépülésben, de amíg nem gyógyultál meg teljesen nem emelhetsz nehezet, nem sportolhatsz. A fizikai aktivitás növeli a szövődmények kialakulásának esélyét. Ha nem végzel fizikai munkát, két hét elteltével visszatérhetsz a munkába. Az első kontrollra általában egy hét elteltével kerül sor, a varratszedés pedig 10-14 nappal a műtét után történik. A végső eredmény általában a műtétet követő 6 hónappal látható.


Széchenyi 2020
Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben