A sebészek az 1800-as évektől kezdve próbálták megnagyobbítani a női mellet, bár azokban az időkben még rendkívül kezdetleges és veszélyes módszerekben gondolkodtak! Az első mellnagyobbító eljárást paraffin injekcióval végezte az 1800-as években egy osztrák orvos. Sajnos, amilyen forradalmi újdonságnak számított, éppoly hamar meg is bukott az eljárás. Az újító doktor meggondolatlansága miatt a pácienseket fertőzésekkel, daganatszerű csomókkal és egyéb csúnya elváltozásokkal kellett kezelni.

A sikertelenség után csak 1890-ben került ismét a középpontba a mellnagyobbítás kérdése, amikor is zsír átültetésével próbálkoztak a fenék területéről. Sajnos ez sem bizonyult megfelelőnek, mert a beültetett szövet nagyon gyorsan felszívódott. Napjainkban az Amerikai Plasztikai Sebészek Társaságának és az Esztétikai Plasztikai Sebészek Társaságának álláspontja szerint a saját zsírral történő mellplasztikai beavatkozások rekonstrukciós műtét esetében elfogadottak, például mellrák után. Az eljárást viszont nem ismerik el az esztétikai mellnagyobbítás technikái között.

Folyékony szilikon injekció

A II. világháború után kezdte meg hódító útját a szilikon. Ebben az időben csak a tiszta anyag beinjekciózását alkalmazták, melyet elsőként japán prostituáltak használtak, főként abból a célból, hogy megfeleljenek az amerikai katonáknak. A szilikon injekciók súlyos esztétikai problémákat okoztak, ezért használatuk egyre inkább a feketepiacra korlátozódott.

Új találmány: mellimplantátum

Az 50-es években nylonból, olykor teflonból készítettek implantátumokat. Ezek sokszor összezsugorodtak, megkeményedek, eltorzultak. A tasakokat a legkülönfélébb anyagokkal próbálták megtölteni: cukros, keményítőt tartalmazó folyadékkal, mogyoró-, illetve szójaolajjal, melyek a testbe jutva mérgezést okoztak.

Az 1960-as évektől sós-vizes oldattal töltött implantátummal folytak a kozmetikai műtétek, melyet 1965-ben H. G. Arion mutatott be a nagyközönségnek. A módszer egyszerű volt: miután a tasakot beültették a mellbe, steril sós-vizes oldattal töltötték fel.

Szilikon protézisek kemény megpróbáltatása

A szilikon implantátumok elterjedésével évekig tartó vita indult arról, hogy a szilikon növeli a mellrák kockázatát, valamint autoimmun betegségeket okoz. 1991-ben a vita lezárásául az FDA arra kérte az implantátum gyártókat, hogy bizonyítsák a nagyközönség felé, hogy az általuk gyártott és képviselt technológia valóban biztonságos és a vádak alaptalanok. Mivel a gyártók nem tudtak kielégítő bizonyítékkal szolgáltatni, az FDA úgy döntött, hogy nem hagyja jóvá az implantátumok biztonságosságát!

1992-ben olyannyira korlátozták a szilikon implantátumok hozzáférhetőségét, hogy csak rekonstrukciós beavatkozások során lehetett alkalmazni. Ebben az időszakban a sóoldatot tartalmazó implantátumokat alkalmazták, amelyek steril sós-vizes oldatú implantátumok voltak. A természetes összetevőknek köszönhetően az implantátum tartalma kilyukadás esetén egyszerűen felszívódott.

Az FDA 1993-ban a sóoldatos implantátum gyártóktól is kérte, hogy bizonyítsák az alkalmazott technológia biztonságosságát. A gyártók a kérésnek eleget tettek, majd 1999-ben az FDA mindössze két gyártónak a Mentor -nak, és a McGhan-nak adott engedélyt a sóoldatos implantátumok gyártására. (A McGhan-t azóta felvásárolta az Allergan ).

Az Amerikai Tudományos Akadémia, szintén 1999-ben 400 oldalas jelentést publikált, mely szerint nem találtak semmilyen bizonyítékot arra, hogy a szilikon implantátum lupust és egyéb autóimmun megbetegedéseket okozna. A tanulmány azt is bizonyította, hogy az implantátumoknak nincs köze a rákos elváltozásokhoz, azok kialakulása genetikai adottságoktól, környezeti ártalmaktól, életmódtól és még számos más tényezőtől függ. Ezt 2006-ban az FDA (Food and Drug Administration) jóváhagyta, és engedélyezte az Allergan Inamed® és a Mentor számára a MemoryGel™ márkajelzésű szilikon géllel töltött implantátumok piacra dobását.

A ma használatos szilikon protézisek közül két típust különböztetünk meg. A szilikon töltőanyag jellegétől függően használatban van a folyékony szilikonnal töltött és a kohezív szilikon géllel töltött változat is. A kohezív szilikon implantátumok egyre inkább felváltják a korábbi folyékony szilikont tartalmazó implantátumokat, mert a kohezív szilikon géllel töltött szilikonburok csökkentette a gél mikroszkopikus szivárgásának lehetőségét, ezért, ha egy ilyen implantátumot kettévágnánk, akkor sem folyik szét a benne lévő töltőanyag, teljes mértékben szivárgásmentes, emiatt tehát biztosan nem kell idő előtt kicserélni.

A szakértői vélemények megerősítik a tapasztalatokat. A szilikon szövetbarát anyag, így nem váltja ki a szervezet védekező mechanizmusának reakcióját és nem lökődik ki.